Hungary

Aqua-pedagógia- lényegi kérdések/kvinteszencia/

Az akvapedagógia, mint fogalom egy  korszerű, gyermekbarát úszásoktatást jelent, amit a Hamburg-i Uwe Legahn sportpedagógus  fogalmazott meg  2000-ben megjelentett „Otthonosan a vízben” című könyvében, azzal a céllal, hogy innovációs oktatási  koncepciójának a pedagógiai súlypontját  kihangsúlyozza.

A hagyományos német úszásoktatással szemben, amelyet rendszerint csak kisiskolás korban a legnehezebb úszással – a mellúszással – kezdenek, az akvakvapedagógia a kis- és óvodáskorú kezdő úszók felé fordul és az ő egyéni fejlődési állapotuknak megfelelően orientálódik. Ebben a kezdeti tanulási fázisban mellőzi a szabályos mozgások helyes elvégzését és a hangsúlyt nyomatékosan, a fontos biztonsági aspektusokra és sportpedagógiai alapszabályokra helyezi.

Az akvapedagógia a konzervatív oktatással szemben egy olyan komplex oktatási rendszer – kezdve a csecsemőúszással egész a sportúszásig – melynek  a legfőbb  célja a gyerekkori biztonságos és fejlődésnek megfelelő úszás elsajátítása. Lényege, az életfontosságú biztonsági tényezők valóság közeli közvetítése, melyeket Legahn – a modern gépkocsigyártásban használatos hasonló kifejezésekre támaszkodva – „airbag” / légzsák, „biztonsági öv” ,”fejtámasz” és „biztonsági zónának” nevez. Így a gyerekek már jóval iskolás koruk előtt a  legnagyobb biztonságra tesznek szert a vízben  és sokoldalú mozgási tapasztalatokat  is gyűjtenek. Több éves előnyük lesz a velük egyidőskorúakkal szemben, amely az önbizalom korai fejlődésével és a társadalmi kompetencia kialakulásával is társul. Ezek a gyerek legtöbbször nem is érzékelik veszélyeseknek a mindennapi balszerencséket, veszélyes helyzeteket, amelyek során minden normális, bármely korcsoporthoz tartozó úszó csődöt mond, és amelyek a balesetek számának növekedéséhez vezetnek. A baleset-megelőzés szempontjából az akvapedagógia egy döntő előrelépést jelent. Mint bevált nevelési fogalom az egyetemes biztonság- és egészség ösztönzés szellemében járul hozzá a vízbe fulladások, katasztrófák, és ezek gyakran hosszú traumatikus következményeinek csökkenéséhez.

Biztonsági  összetevők

Az akvapedagógia „légzsák”-ját az ijedtségből való visszatérési reflex alkotja, amely vészhelyzetben megbízhatóan és életmentően megakadályozza a legtöbb úszáskor bekövetkezett balesetet.

Egy „másodpercnyi ijedtség” lefolyása alatt testi reakcióként a félelem, merevség, cselekvőképtelenség és elállt lélegzet jelenként visszatartják a levegőt. Közben nem veszik észre a légzés elállás előtti reflexszerű belégzést, mint szükséges „kezdőfázist”, mely a szárazföldön teljesen jelentéktelen, de vízben viszont sorsdöntő.

A gyakorlatlan úszók egy teljesen váratlan, hirtelen alámerülés alkalmával, egy másodperc töredéke alatt vizet szippantanak be a légutakba. Ez azonnal pánikot kelt, amely szerencsétlenségekhez is vezethet. Ezért az akva-pedagógiában  a ijedtségreflexből való visszatérés kialakítása a  legfokozottabb elsőbbséget élvezi. Ez sikeresen kialakítható, amennyiben a gyerekek aránylag rövid időszak alatt a lehető legtöbb tudatos, ellenőrzött merülési kísérletet hajtják végbe, a merülés pillanatában aktív, erős kilélegezéssel.  A kilégzés „kifújás” a gyerekek számára az ugrás egy magától értetődő alkotórésze. Ezen felül a partra szállás előtt a gyerekek még egyszer „bedugják” a fejüket a medence közepén a víz alá – eközben mindig ütemesen lélegezve.

Az akvapedagógia elve szerint hetente három alkalmas hét hetes kezdőtanfolyam során 1500 alámerülési kísérletet végeznek, amely már bizonyítottan elősegíti az ijedtségreflex kialakulását. Végeredményben: Az ijedtségreflexszel a kezdők egy fajta második légzésvédő reflexet sajátítanak el, amely mint „életbiztonság” szinte épp olyan jelentős, mint a korábbi csecsemőúszásnál a veleszületett légzésvédő reflex. A gyerekek közel százszázalékos biztonságra tesznek szert a vízben, és képesek lesznek a kritikus helyzetek leküzdésére.

A passzív úszás képessége a biztonsági elemek sorában a második helyet foglalja el és a vízben a „biztonsági övet” jelenti.

Bármely szárazföldi tevékenységben különböző esélyek kínálkoznak egy pihenő, kímélő szakasz közbeiktatására, hogy újra megnyugodjunk, és mindaddig passzív maradjunk, míg friss lendülettel tovább tudjuk folytatni a tevékenységünket. És pont ott, ahol hirtelen drámaivá válhat a helyzet – a vízben – ott nem látták el eddig a kezdőket az erőgyűjtéshez megfelelő útravalóval. Ez egy olyan mulasztás, amelynek sajnos nagyon gyakran tragikus következménye van.

A gyerekeknek képesek kell lenniük, a „vízben kipiheni” magukat ahhoz, hogy a veszélyes helyzeteket sikeresen leküzdjék. A kezdő úszóknak már az első órákon  közvetlenül a kisebb, mindennapos szerencsétlenségek után, megtanítják azt a helyes viselkedést, amely képessé teszi őket arra, hogy ismét megnyugodjanak a vízben, kipihenjék  magukat  és  egyidejűleg  a legkevesebb energia felhasználásával hajtóerőt állítsanak elő. Erre mindenekelőtt a háton fekvés a legalkalmasabb.

Ugyanakkor a háton fekvés az úszás „fejtámaszának” számít. A még legtöbbször nagyon kedvezőtlen fej-test- arány miatt ezt a három- és öt éves gyereknek gyermekbarát gyakorlatok formájában adjuk át.

Aki gyerekekkel foglalkozik, tudja, hogy a csecsemőknél a fej a testhossz egy negyedét teszi ki, míg felnőtteknél ez az arány már csak egy nyolcad. A megszólított korosztály természetesen lényegesen közelebb áll a csecsemőkhöz, mint a felnőttekhez. Ez azt jelenti, hogy ebben a fejlődési szakaszban a gyerekeknek a testükhöz viszonyítva még mindig elég nagy, nehéz fejük van. Ezt a normális mindennapi életben igen jól és kitartóan tudják egyensúlyozni. De hason, vízszintesen fekve (mint például a mellúszásnál) csak nagyon korlátoltan tudják a fejet a test szintje (tehát a víz szintje) fölé emelni. A még viszonylag rövid nyak és az ilyen tevékenységre még gyenge nyak- és vállizomzat, valamint a karok kedvezőtlen emelőviszonya másképp nem teszi ezt lehetővé. Ennélfogva, ezen korosztálynál a táv- és teherbírási úszásra, a passzív úszásra és  az úszás megszakítására a hátúszás kínálkozik  a legmegfelelőbbnek.

A has pozíció elsősorban a rajt, tájékozódási és megérkezési szakaszoknak marad fenntartva. Ennél a karmozgások már többnyire közelebb állnak a mellúszáshoz, de a lábmozgások inkább a rúgkapáláshoz vagy szaladáshoz hasonlítanak, és így igen könnyen elsajátíthatóak, mivel megfelelnek a gyerekek fejlődési szintjének.

A „biztonságos” úszás 

Ugyanúgy a későbbi nyári fürdőzés tekintetében, mint a gyakorolt sportgazdaság értelmében, már az elejétől fogva valóságközeli szervezési formák  igen magas gyakorlati intenzitással  mint „ biztonsági intézkedések” kerülnek alkalmazásra.

Önállóság és felelősségtudat az úszóban csak hosszan gyakorlás útján alakul ki. Ennél fogva a gyerekek már a kezdetekben fontos alapszabályokat sajátítanak el:

  • Minden gyereknek szabad egyedül a vízbe bemászni vagy beugrani.
  • Ugrás előtt a lábujjakkal a medence szélében erősen meg kell kapaszkodni, és intenzíven át kell gondolni, hogy az ugrást követően mit is akarunk a vízben tenni. Aztán meg kell nézni, hogy van e elég hely az ugráshoz. Csak ezután ugrunk a lágy vízbe- természetesen kellő távolra a párkánytól.
  • Senkinek sem szabad más gyerekekhez túl közel ugrani, mert ez mindkét gyerek számára túl fájdalmas lehet!

Ily módon sikerül a veszélyes helyzeteket drasztikusan csökkenteni és a gyerekeket mégis korán bevezetni a strandfürdőzés tolongásába és rejtelmeibe.

Első pillantásra a kívülállók számára ez rendezetlenek mi több zűrzavarosnak tűnhet, emlékeztetvén a párizsi csúcsforgalomra, de amely azonban gyermekbarát szabályozások betartásával itt is zavartalanul és nagyon biztosan működik. Csak önbizalom szükségeltetik. Az a kijelentés:” Aki Párizsban tud vezetni (gépkocsit), az bárhol tud!” ebben az esetben is megállja a helyét. Aki az úszást az akvapedagógia felfogásmódja szerint sajátítja el, beleértve  egy erős  biztonsági zónát is, az rövid idő alatt  biztonságban és otthonosan érzi magát bárhol a vízben.

Az akvapedagógia Uwe Legahn több éves tapasztalatán alapszik, aki, mint állami iskolai tanár, valamint úszássport és vízilabdaedző tevékenykedik.

Vizimentő a Sylt-en, egy Hamburg-i úszóiskola vezetője, valamint szemináriumvezető  és referens kezdőúszás témakörben.

Az elsajátított képességek kimutatására valamint a gyerekek ösztönzésére és megjutalmazására Legahn kifejlesztette az akvapedagógia háromlépcsős biztonsági vizsgálatát, amely a felfogás tanulási tartalmaival is összhangban áll.